Ma reggel megtaláltam a salátát , ezért a kihelyezett tojás sütöde mellől elkaptam egy nagyobb tányért és egy 60dekányit rá dobtam, amit megszineztem kis reszelt répával, ; majd részletes utasítást adtam a tanulólánynak miképp süsse meg a tükörtojásaimat, s közöltem vele, hogy elmegyek tökmagolajjal meglöttyinteni a salimat. Mire vissza értem, asszonta kész van de mondtam neki, hogy sütögesse még, oszt szólok ha jó. Láttam, hogy a sok hülye aki eddig kerülgette, kutyavalaga volt hozzám képest, de örültem, hogy általam tapasztalatot szerezhetett Kifelé menet fotót csináltam a kaja pultnál, ezt csekkolta egy Úr, aki épp szalámit rakott a tányérra, oda súgtam, hogy nyugi, utazóblogger vagyok ; mire kikerekedett szemmel, hátrált el onnan
A családom, nehezményezte, hogy nyomkodom a mobilom, de kicsit sem érdekeltek, én is kívártam mindenki nyügjét, most találják fel magukat, amíg végzek. Nem beszélve arról, hogy írónői jövőmet alapozom éppen, ahhoz meg idő kell, nnna
Hogy teljen a nap, látogatást tettünk Kápolnapusztán a bivalyrezervátumban, de simogatni nem volt lehetőségem, mert amíg össze barcsiztam a szamárral, addig az Uram szóba elegyedett a kisbivallyal, s mire oda értem, a szerencsétlen állat hátra ugrott a drágám horkantásától, amit nekem szánt ijesztésképp Persze, ezen a gyerek és az utánunk jövő család is jót röhögött, én meg szidtam az Uram.. A fogadóházban, meg ismertünk egy imádnivaló Hölgyet, akit azonnal a szívünkbe zártunk, s vele meg újdonsült ismerősünkkel kiveséztük a világ dolgait
Utunk Balatonmagyaródon folytatódott, ahol papír rendőrautóval riogatják az ott át haladót, de hatásos mert a sofőröm is azonnal rá taposott a fékre, pedig csak 42vel ment
Mert, okosak vagyunk és klassz instrukciókat kaptunk némi rövid sétát tettünk Kányaváron, ami kihagyhatatlan az erre jövőknek!!
Mivel, a 4 télikabát, a 6 pár cipő és a 9 ruha mellé elfeledtem betenni az elektromos fogkefe töltőjét, sürgősen manuális fogkefe kellett, de a pezsgő is eksönbe vót, ezért Nagykanizsa volt a következő úticél. A Mekibe lefizettem a gyereket egy menüvel, és ott is hagytam, amíg bevásároltam. Mikor vissza mentem érte, azt mondta töltsem le neki a Rossz anyák karácsonya c, filmet.. De, nem értem miért
Vissza érve a hotelbe, láttam, hogy az egyenesen az direktornak írt e-mailom halló fülekre talált és kegyesen eltekintettek a további tartózkodásunktól és kedvezményes lehetőséggel elmehetünk, ha akarunk.
Akartunk. 27perc alatti összepakolási rekorddal, gyors fizetéssel elbúcsúztunk a 2019es téli pihenésünktől..
Már, úton vagyunk haza.. A döntés az enyém volt, hogy el jövünk, nem tagadom, de tévét nézni itthon is tudok S bár minden évben várom, hogy új s új élményekkel gazdagodjak, most valahogy óvatosabb lettem.. Idén, biztos nem foglalok jövő karira wellnesst, az se biztos megyünk., ez a jövő zenéje lesz, azt hiszem..
Köszönöm, olvasóim megtisztelő figyelmét, és okuljatok ha másból nem, hát a mi kalandjainkból


Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: