A délelőttöm 1/3-a, ügyintézéssel telt, majd a rám várakozó családomat , útjukra engedtem. A nyivácskoló gyereket elengedtem a wellnessbe, de ki kötöttem, hogy minden használat után szigorúan fertőtlenítés szükséges!! Az Uram, két szaunát iktatott a napirendjébe, én az édes semmittevés közepette csekkoltam az általatok írt hotelek véleményezéseit, fotóit és nem utolsó sorban árait
Fél 2-kor randit adott a párom, a fogadó szint kávézójában, de az délben bezárt ☠, pedig már majd megdöglöttem egy k..va kávéért.. Jobb híján és idő lévén, leballagtunk az úgynevezett Hajóbárba, hátha.., és mákunkra pont a legszimpibb pincér Hölgybe futottunk bele Már a rendelés felvétel is maga volt a felüdülés, az Uram úgy sziporkázott a kipirosodott fejével, és a kórházi () köntösében, hogy asszonyi szívem azonnal ünneplőbe öltözött A gyereket is leráncigáltuk a tabletje mellől és egy kinder menüt kértünk neki, melyet szégyen ide vagy oda, de nyálcsorgatva bámultam, hátha keletkezik maradék A bárban töltött órácska eskü feldobta a napomat, de ez se a hotel érdeme, hanem Hölgyé, aki a belőle jövő kisugárzásával erőt adott a többi naphoz
Amíg a szauna felöntésen lévő hitvesem vártam, az erkélyre kilépve, a szálloda komplexum közepén buszmegállót véltem felfedezni, ahol didergő vendégek álldogáltak, és nem kis időbe telt mire leesett, hogy a buszmeg a bagósok kihelyezett “otthona”
Magányom, a lányom törte derékba, akinek a mitcsinálszanya kérdésére, Honfoglalózom válaszoltam, de ő erre fittyet hányva rám borította az összes wellness élményét, sérelmezve többek közt, hogy megáltalkodott gyerektársai lefröcsélték.., hmmm
A kettedik szauna is véget ért, és érett paradicsom fejjel robbant be az Uram. Mély felháborodással ecsetelte, hogy voltak olyan megáltalkodott emberek, akik képesek voltak a szaunához tartozó hidegvizes medencébe fürdőruhában bele menni, pedig csak oda anyaszült meztelen lehet.. A meztelen szónál tettem le a tabletem, és bámultam a haját törölgető emberemre, aki még szónokolt, hogy azok a szentségtörők, azzal érveltek, nekik mindent lehet, mert 50 millát “raktak” a szállodába A szaunázás fogalma új értelmezést nyitott számomra, és vizuális típus lévén, meg az Uram által mutogatott (ő is ott volt-ak) alapján, elképzeltem a sok pőre vendéget a fa izén ücsörögni az ezer fokban, és iszogatni a pezsgőt, majd ádámon és éván sétálni a jeges vízbe, tudva, hogy ez mind naaagyon egészséges
Már a zalarosi utcát róttuk, kettesben mikor asszongya a papironlévőm, hogy nézzünk be a Mendan-ba. Kívülről, mint a hajléktalanok rá tapadtam a wellness üvegére, és lesi fotót csináltam a szomszéd hotelről Ámulva láttuk, hogy mi mindennel szórakoztatják ott a vendégeket. Hát én ide bemegyek, és azonnal löktem is be az ajtót.. A fél emeleten bűvész előadás volt, az étterem részén 3 bazi nagy vetítő vászonra ki projektorozott videó játékot nyomtak a kölykök, biliárd, csocsó meg a rosseb se tudja mi nem Pofátlanul bejártuk a szállodát, aztán a jövő évi karácsonyi foglalásról érdeklődtem, a kicsit se meglepett recepcióstól. Vissza felé több “kolléga” vendéget láttunk, lehet éttermet kerestek, rettegve a közeledő vacsorától, és bizton állíthatom, hogy egy közelben leparkolt lángosos jól megszedte volna magát rajtunk
Nem hiszem, hogy a reklamációm miatt, de az estebéd meglepően jó volt.. Miután, az óvatos vendégek megízlelték az első falatokat, mint a döglegyek a prédára, úgy gyűltek a kaja köré. Megkóstolomeztaborjúizét, vicceskedtem a köpcössel, aki épp merni készült mellettem, s ha már ott voltunk megbeszéltünk, hogy a tegnapi vacsit, csak az ellenségünknek adtuk volna; de ezt több, addigra oda csoportosult szállótársam is bőszen igazolta. A Hordó család is lényegesen több tányérral távozott a kínálótól és végre mi is jól laktunk Közben, kiderült az is, hogy valszeg a tegnapi szakács kapott szabadnapot, azért jobb a kaja
Élő zenét hirdettek a Hajóbárban, de egyetlen vendég se volt rá kíváncsi ottjártunkkor, amin kicsit se csodálkozom, mert a “zenész”, aki jópár pálinka után, talán a Deluszadzsonihoz hasonlíthatott volna, de egy késdobálóban, Józsibá szülinapján jobban el tudtam volna képzelni Ezen annyira röhögtem, hogy alig bírtam beszállni a liftbe
Az estét gondolkodósgyilkososdi filmmel zártuk


Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: