2. nap

2. nap
Reggel épp kinyitottam csippás szemeimet, amikor hitvesem, a gyógyászati segédeszközével kezén, jól fejbe kólintott.. De, mivel a történtek után aludt tovább mint egy csecsemő, elengedtem a dolgot és nem minősítettem családom belüli erőszaknak:)
Első utam egy gyógyszertárhoz vezetett, mert valamikor valaki megharapott, és piros ragyák jöttek ki rajtam imitt amott.
A kisasszonynak, a patikában halkan elmondtam a fentieket szemléltetésként mutattam a karomon a piros foltot.
“És, még hol van?”-kérdezte.
A fenekemen-válaszoltam halkan, – a jobb ülőgumomon. Mire, a mögöttem levő kilencvenes, erősen kisminkelt néni a szivéhez kapott.
Fenistil géllel a kezemben és megvető pillantásokkal a hátamon távoztam..
A strand felé menet, azon tűnődtem, ma vajon mi a franciskát is írjak rögtönzött útinaplómba, mi történhetne velünk ami szóra érdemes, de a fékezés kizökkentett gondolat menetemből..
Férjem, a strand előtt állt és próbált parkoló cetlihez jutni, a mélygarázshoz. A 9., “rossebegyemegeztaszart” kijelentésnél, megkérdeztem, hogy segitsek-e. Kilibbentem az autóból, és erősen minket stírölő biztonsági bácsihoz mentem, előhúzva tatyómból a szőke turistát, és megérdeklődtem, hogy juthatnák a garázsba.
“Hát, ott sehogy mert az dolgozói bejárat Asszonyom!”
“Ó, hát gondoltam ám!”-rebegtettem a pilláimat, oszt kissé megsemmisülve utasítottam az Uram, hogy úgy 200méterrel arrébb üsse a parkolóórát..
Hárman potom 10500.- forintért jutottunk be a fürdőbe, sóvárogva gondoltam az otthoni occso medencénkre.
A lánygyerek, saját rekodját megdöntve fél perc alatt eltűnt a szemünk elől, a párom még maradt vagy 2 percet, de csak udvariasságból, aztán ő is elsunnyogott a melegvízes medencébe, mondván felügyeli a gyereket.
Lassan, körénk települtek plédekkel és akaratlan, mint tavaly most is részese lehettem családok életének..
A balomon egy hét tagú roma család foglalt helyet, ezt rögtön elsőre csekkoltam, mert roma anyu, aki nem volt kicsi kissé emelt hangon szólt a kétéves forma kislányhoz:
“Neked meg alunni kő!”
Egészen kicsire húztam össze magam, s tán a védekező reakcióm miatt, alvást színleltem közben azon imádkoztam, hogy a kislány is így tegyen; mert anyu már emelte lapát kezeit. A famili többi része bőszen röhögött, a kiscsaj meg elszaladt a medence felé visítva mint egy kismalac.
Később, mikor kajálni mentünk láttam, hogy egy vendéglátóipari egység teraszán az egész (közben, kibővült) család vígan falatoztak egy hatalmas lábosból, ugy láttam valami jó kis cupákos pörkűtet 🙂
Amíg, vártunk a gyerek lángosára egy fiatal srác, a palacsintás előtt rögtönzött ének előadást tartott a szerelmének, és láttam egy nőt akinek első látásra azt hittem nincs bugyogója, de sokadikra felfedeztem, hogy mégis, de azt max., nagyítóval látni..
Haza felé sikerült felfedezni a tényt, hogy bár bepakoltunk egy zárható szekrénybe a ruháinkat, annak számát egyikünk se jegyezte meg.. Hála, a kölkünk kiváló elméjének ez az ügy is sikerrel zárult.
A garázs, nem nagyon akart elengedni minket, mert elsőre nem nagyon találtuk a kijáratot, de a második tiszteletkör után fény látszott az alagút végén 🙂
Este, végre mehettünk oda amiért jöttünk! Csíkos csiniben libegtem a belvárosban még az elöadás előtt, és kávére vágytam. Beültünk vagy inkább ki, egy kávézóba és rendeltünk. Néhány perc múlva jeleztem a családnak elmennék bepuderezni az orrom. A teraszról tök ügyesen besasszéztam az udvarra, de mosdót nem találtam. A folyosón egy kopasz férfi egy széken ülve nyomogatta a mobilját, s a második üres köröm után, azt mondta: Mosdó, jobbra fent…
“Ennyire, rám van írva?”-méltatlankodtam.
Lefele jövet így szólt: Nem akartam tolakodó lenni Hölgyem..
De, én hálásan megköszöntem, hogy nem engedte, hogy Forma 1-et játszak a belső udvarban 🙂
Az előadásról, nem is nagyon áradoznék, mert még mindig azon a véleményen vagyok, hogy ezt látni és megélni kell!
Éjfél körül sétáltunk haza Szeged, még javában lüktető utcáin…