Tökömtudja generáció

Már, kis koromban sem volt divat a pazarlás.

Emlékszem, Apám ott ült a konyhában és a játék kisszékemre tette a jobb lábát, kitámasztván a fájós csülkeit és ette a cupákos pörkűttet, főtt krumlival, s csak sóval .., semmi fakszni.

A kis panellakás, még kisebb konyhájában, a jóisten se tudja, hogyan fértünk el négyen, ebédkor; nincs is meg a hevenyészett-szedettvedett agyi tárhelyemen; valahogy ez ki maradt.

Apám, hirtelen jött halála utáni képek még csak-csak felrémlenek, leginkább azanyám mosolytalan arca. Monotonon pakolt otthon, tette elénk a kaját, ami legtöbbször resztelt máj volt, és a legtöbbször a könyökömön jött ki, de megettem, mert nem volt más.

Azanyám, fejben tartotta a hűtő leltárját, és bármikor meg tudta mondani, h hány tejföl vagy joghurt lapul oda bent. S, csak ehettük meg amire engedélyt kaptunk.

Lehet, kissé katonásnak tűnik az egész eljárás, de így vissza tekintve volt értelme, mert bizony -én, legalábbis- megtanultam, hogy kaját nem dobunk ki, és nem pazarlunk…

Az utolsó itthon maradt utódomról, minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy nem egy elkényeztetett hisztérika.

Azt már csírájában kineveltem belőle, még pelenkás korában amikor az első cirkuszt szerette volna véghez vinni egy boltban, egy darabka csokiért…

Ám, mivel a tökömtudja milyen generáció szülötte, azért próbálkozik eggyel s mással…

Érzelmi zsarolás:

Látom, már nem szeretsz…azért nem kapom meg…

Bezzeg, a timikebettike megkapja..

Erre fogok emlékezni felnőtt koromra…., h nem engedted meg..

És a kedvencem:

Nem tudom, mi van a személyiségi jogaimmal-duma….

Fizikai ráhatás:

Fáj a hasam, nem kéne suliba menni… (ez gyakori “betegség” főleg előre ismertetett dolgozatnál)

Hagyod, hogy éhezzek? Miért, nem a kedvencemet csináltad? (ez, pedig a makaróni, a rántott hús és a tilápia)

A gyerekek nem hülyék…

Erre, már naaaagyon régen rá jöttem…..

Van fülük, és szemük és a tökömtudja milyen generációnak köszönhetően, van nem kevés logikájuk..

Azt viszont, az én lányom elfelejtette, hogy nem könyvből tanultam a gyereknevelést és a logikája mellé, észt és rafkóságot nem tudott venni a neten…, így lépés előnyben vagyok, ha tetszik, ha nem…

Legnagyobb bánatára megnézem a chat beszélgetéseit..

megtalálom, az elrejtett csokis papírokat, plüssöket, és arra is azonnal rá jövök, ha fel csempészte a macskát a szobájába…

A Kréta (digitális napló) segítségével, előbb tudom az iskolában szerzett jegyeit, mint ő…, így mire haza ér már kellően ki vagyok akadva, vagy dícsérhetem, persze ezzel csínnyán bánva, mert aztán még elbizakodja magát.. Nahh.

Ki nyitom a ruhás fiókjait, és csendes terrorban tartom azzal, hogy némán burogatom a szőnyegre a tartalmát, ha nem nekem tetsző a látvány…

Ám, hiába a sok izélgetés, az este mindig a családi össze bújással végződik, rendszerint a hálónkban, amikor már béta szinten járok…

11 éves….

És, szerelmes…

Sokadjára döntötte el, hogy a 2 éve , egy táborban megismert, ám de Budapesten élő fiúval “szakít”, és azzal a helyes osztálytársával kezd el “járni”, aki már elsőre is a szárnyai alá vette, amikor az új iskolában, az “öreg” új osztálytársak kóstolgatni kezdték…

Asszonta, akkor még csak barátok voltak, de most h járnak, már meg fogják egymás kezét, de nincs csók, mert COVID van…..

Szerencsémre, éppen ültem a kedvenc olvasó fotelomban amikor ezt a szösszenetet leadta nekem, mert bizti kifeküdtem volna, mint Bodri kutya a 37 fokos melegben…

Azanyám szerencséje, hogy nem ezt a generációt érte meg velünk, mert vagy ő, vagy mi ki készültünk volna, vagy így vagy úgy, az biztos…

Néha, amikor azanyám felhív telefonon, hogy leadja a napi adagom, h tudjam mennyi mindent történt vele…, nos, van h a gyerek veszi fel és csacsog neki, azanyám meg szóhoz nem jutva hallgatja, mert esélye sincs rá, hogy szavakat hallasson a szájából….

Szóval, ezek mennek, meg a bárányfelhők.., hosszú tömött sorban.

Tanulom, a tökömtudja generáció érveit, én meg próbálok kontrázni…mindenre is…