AzUram, jól ismert reggeli hangjaira ébredtem..
Lépcsőnyikorgás
Hűtő ki-, becsukás..
Szentségelés, a szalámi csomagolása miatt..
Orrfújás…
Kis beszélgetés, a teraszon kajára várakozó macskákkal..
A nyitott ablakon, tiszta, hűs levegő áramlott be, nyoma sem volt bűzös cigaretta füstnek, vagy teherautó ajtó csapkodás hangjainak.., csak a madárét hallom, aki az előttünk lévő villanypóznát bontogatja a csőrével szorgalmasan.
Ma, nem dolgozom viszont a család igen. A gyerek is a szomszéd faluban lesz, amolyan napközis izében, hasonszőrű kölkök közt, akikkel kiélheti magát, s végre leszáll a hátamról, az állandó szekálásával, hogy römizzek vele naphosszat. Ismerkedhet, az új iskolája, új osztálytársaival.
Ajtó csukódás.., halk ..éppen hogy..
AzUram lelépett… Lustán fordulok egyik oldalamról a másikra, és élvezem azt a csendet, amit az utóbbi két hétben nem.
Pénteken, vonultak le a szakemberek.
Bár, az utolsó héten csak a tulajok jöttek, ketten, hogy befejezzék azt ami még elmaradt, de mintha itt tetőzött volna minden…
Kedden, közölte velem az ismerős, két kezével hatalmasakat tellegetve, miközben én azUram munkásgatyájában nyírtam a füvet hátul; hogy ma biza elszámolunk, mert végeztek a munkával, és levonulnak.
Jó.- állítottam le a zöld vágóeszközöm, és a hatás kedvéért kecsesen lehúztam a piros, 7-es méretű dógozós kesztyűmet, s azzal a mozdulattal zsebre toltam.
De, előbb át veszem a munkát és megnézem minden rendben van-e.
Az ismerős szeme, vékonkára zsugorodott, eszembe jutatta a férfit, a hiperben, ahol a kínai kaját veszem minden alkalommal, mikor a városba megyek; hogy aztán azt egyem 3 napig.
De hát, minden kész van, ja ezt meg írd alá.., ez semmi, csak formaság.– lobogtatott meg egy nyomtatott papírt, csinos bugyiba dugva.
Majd, ha végeztem megnézem.
Bő, két óra múlva (ja, jó nagy kertünk van, nahh) a kádból kiszállva, már törölközővel magam körül, a sámlin üldögélve olvastam el papírt, melyben az állt, hogy minden kész, és minden rendben van. Hm.
Szóltam, azUramnak, hogy vegye már a fáradtságot, oszt gyűjjön ki velem, a munka területre s tekintsük meg a “kész” eredményt.
14 dolgot írtunk össze, ami javításra szorult, ebből 3 vagy 4 volt még elvégezetlen munka.
Másnap, a két legény jött és elétártam nekik, hogy ezt meg ezt, meg azt is meg kéne, még csinázni, lécci, mert így nem olyan szép, meg az még készen sincs.
Az egyik bólogatott, hogy jóvan, meglesz, neki áll; az ismerős meg csak hajtotta a szelet, hogy írjak alá, meg számoljunk el…
Mondtam, majd ha kész lesz.
Nahh, ez a mondatom volt szerintem az, ami lehúzta nála a rolót, mert nála jobban, abban a szent pillanatban senki nem akadt ki…
Bár, szó szerint nem mondta, de olvastam a szemében, hogy egy hisztis picsának lát, megemlítette azanyámat is, hogy hozzá hasonlatos vagyok; akit ha valaki ismer, tudja nagyon jól, packázni nem érdemes vele, mert lenyomja az illetőt, mint a szart…., és örülhet, mint állat, ha nem kap a kezében lévő retiküljével egyet a fejére.
Higgadtan álltam az első teraszon, hallgattam a szónoklatot, azUram bent a házban, de szóltam neki, hogy nehogy ki jöjjön, bármi is történjék; mert ez az én meccsem, főleg az után, hogy az ismerős, aztat volt képes mondani, hogy azUram viseli itthon a gatyát, mert a szerencsétlen szólani mert neki, egyszer, hogy tán jobban vigyázhatna a dolgainkra, mert azokat még használni szeretnénk.
Mikor levegőt készült venni, nyitottam ki a pofám:
Na, ide figyelj!
Nem írok alá semmiféle papírt és nem fizetek, amíg át nem veszem a munkát, és kész nincs minden! Akár tetszik, akár nem megrendelő vagyok, hiába ismerjük egymást, és én szépen elvégzett melót akarok, nem gyorsat, hogy lehessen futni a másik helyre; közben itt meg még hibák vannak!
Lehet, kívülről egy csini ruhába bújtatott, magassarkús picsa vagyok, de a pénzt amit kifizetünk neked, nem a lottón nyertük, és nem is örököltünk, hanem megdolgoztunk érte. És, ha nem tetszik a szigetelés a fal alján, igenis szólni fogok érte!
Jaa, egyébként itthon meg én hordom a gatyát, csak, hogy tudd!
S ezzel a lendülettel be viharoztam a bejárati ajtón, ott hagyva az ismerőst, aki negyed órán belül, a társsal elhúzott a munkaterületről, útközben telefonált, hogy csukjuk be a kaput, mert mára végeztek.
AzUram, a melle előtt karba font kézzel, haragosan nyilvánította ki azon véleményét, hogy mégiscsak jobb lett volna, ha ő jön ki és “rendezi” le a dolgot; de, tudta jól, hogy ezt nem szerettem volna…
Az ismerős, vissza vonult, csak dolgozott a kövi napokban, a társsal beszéltem leginkább, vagy azUram, neki is számoltam el, megemlítve, hogy a napozóágyam megvehetnék igazán, mert törötten nem tudok rajta napfényfürdőzni mezítelenül…
Munkagépek dübörögnek végig az utcán, kettő is egymás után.
Még, talán soha nem keltem ki az ágyból fél 8 után; de ilyen is kell néha, nem?
Megyek, elő keresem a munkásgatyámat, és fazonra nyírom a levendulám..
Előkotrom, az autóm motorteréből a kismacskát…
Meghallgatom a szembeszomszédhoz jövő tavaly és azelőtt barnult emberek “halk” ízes, beszídit, amint a “gyeremártezsvíremelhozzánkvégre” invitálást leadják, majd ugyanilyen halkan távoznak…
Majd, megpihenek a teraszomon, az új bútoron, a fotelban, lábam felteszem az asztalkára, mert úgy a kényelmes, integetek Terka néninek, aki hajlott kora ellenére bicajon viszi haza a mindennapi tejét, és élvezem a végtelenítettkutya hangját; de most eskü jól esik az eltelt két hét után…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: