…, és, mikor festetsz legközelebb?- tette fel a kérdést azanyám, a vonal másik végén várakozva a válaszomra…
Sanda volt a gyanúm, hogy ha az igazat és csakis az igazat mondom neki, kicsit sem örült volna; annak meg egyáltalán nem, ahogy előadom…
Így, csak magamban gondoltam vissza, arra több mint egy hétre, ahol is -igaz, együtt nem aludtunk velük-, de szinte “családként” éltünk a 3 festő sráccal
a házunkban..,
a lakásunkban..,
az otthonunkban..
Mondhatni, az intim szféránkban.
Hiába, kezdtek az emeleten ahol asszittük, hogy nem látjuk őket, és teszik a dolgukat, mi meg éljük lent az életünket… Neeeemmmm..
Jó-jó tudom, hogy egy festés, egy beltéri festés, ahol a tulaj családjával bent lakik; szóval, hogy ez korántsem egy nászmenet a templomig, ahun majd leül a nép és figyelmesen meghallgatja a papot, aki lehet arról prédikál, milyen a megbocsájtás, fele és egész barátaink felé, nem különben ismeretlen föstő legényeknek.
Nem akartam.., de mivel azUram későig melózott, én meg hamar haza értem, nos, ebből fakadt, hogy engem hívtak, hogy vegyem át a munkát a fenti szobákban.
A számítógépes szobának titulált helység, drága pénzen megcsináltatott laminált padlóján, ujjnyi vastagon hömpölygött a fehér festékes lé, ezután közvetlen láttam meg a retkes, szedett-vedett vödröt, a még fehérebb “felmosó” vízzel, meg a benne ázó rojtos felmosó moppot….
Meg sem próbáltam kedves, bűbájos asszony maradni, mint fogadáskor reggel, az első napon, a kávé osztáskor, mert zizegő zöld hínár öntötte el a fejem minden zugát, és kivetkezve magamból visítottam, hogy kurva gyorsan tüntessék el a házam környékéről is ezt a felmosó eszköznek titulált rohadalmat, és közöltem, semmit sem enyhítve a dühömön, hogy itt, ebben a lakásban meg ne próbáljanak még egyszer “felmosni”, mert röpül mindenki a picsába, mint a sas madár!
A legfiatalabb szakgyerek 100 %, hogy számológép gyorsasággal kalkulálta ki a valószínűségét annak, hogy még jobban felcseszi az agyamat, ha nem tünteti el a vödröt; ezért agárrá változott s húzott le az emeletről, teljesítve kívánságomat.
A másik szobában, a gyerek háló helyén az ágyra lebaszva a szalagfüggöny, a rengeteg plüss és ágytakaró, s az azon lévő óvott könyveim; mind-mind egy merő por vastagon…
Jaaajaja, mondtam már, hogy tudoooom, hogy nincs festés por nélkül, de basszus nekem kell elmagyarázni, hogy a takarófólia milyen funkciót lát el, ebben a szakmában???
Felhívtam a főnököt, aki véletlenül az ismerősöm, már régről és felvázoltam neki a helyzetet..
Szerinte, semmi nem történt, mert a padlózatot csak “indokolt” esetben takarják be papírral, és a másik szobában meg “alig” lett por..
Csak a neveltetésemnek köszönhető, hogy nem hánytam bele a telefonba, válaszként, hogy mi a gyűrűsfarkúmakiszar lenne ennél “indokoltabb” a letakarásra, mint a lakás védelme; de naaagyon okos voltam és tartottam magam.., ja meg a számat is!
Szerintem, meg csak és kizárólag a régi ismeretségünkre való tekintettel nem vágtam ki az egész bandát, de az ittlétük alatt, folyamatos gyomorgörccsel küzdöttem..
A fiúk, emberileg nagyon rendesek és kedvesek. Mindent is megcsináltak, ha kértem..De…
A takarófóliát csak és miattunk használták már azután, hogy a gyerekszobákban, az összes mosható dolgot át kellett mosnom; illetve megismerték a másik, durvábbik énemet..
A hófehér bútorokról, a kérésemre vették el a mocskos szerszámjaikat, fel sem merült bennük, hogy az esetleg nem oda való vagy, hogy esetleg az sérülhet, mert ugye letakarva nem volt…
A lépcsőház tetején lévő, nem kis térfogattal rendelkező mennyezeti lámpát, a főnökük utasítása szerint nem szerelték le (a lenti folyosón igen!) amikor az álmennyezetet építették; hanem szépen körbe vágták, és kicsit se csodálkoztak, mikor ezt észrevettük és reklamáltunk…
Az alsószinten, már sokkal rutinosabbak voltunk, ebből adódott, hogy közel 7 órás megfeszített munkával azUram meg én, lepapíroztuk a laminált felületeket és takarófóliával borítottunk, mindent, ami nem mozgott…
Aznap, amikor a festő gyerekek kiejtették a szájukon, hogy kész a ház belső festése…, a hitvesemhez fordultam, és azt mondtam neki lágyan.., najó, nem annyira lágyan:
Addíg, nem fekszel le amíg meg nem csinálod a hálószobát, mert én ma ott alszom!
Nem szólt vissza, pedig fojt róla az izzadtság ezerrel, és a melóból se kipihenten jött haza; de olvasott.. a szemeimből…
Volt mit:
a hosszú napokat a porban…
a gyerekkel való együtt alvást elsőként a hálóban, egy ágyban.., aki úgy horkol mint azUram, és cseppet sem veszi észre..
aztán, az ő szobájában, ahol kezdetnek a szőnyegen aludtam -volna!!!-, de hajlott koromra és a rettentően fájó derekamra való tekintettel fel engedett az ágyára.., ám ezt 1232x felemlegette..
a tehetetlenséget, hogy hiába minden igyekezetem.., mindenütt por..és por.. és nem takaríthatok..
és a vágyakozást a magányra.., ami amúgy is esedékes lenne már…
Nem, még nincs vége..
De, már magamra csukhatom az ajtót, a bejáratit, amit annyiszor csaptak be olyan erővel, hogy a lelkem kiszakadt annak hallatán…
Az udvarunk, amit tisztán tartunk, vigyázunk rá.. tele van cigarettacsikkel, pedig adtam direkt erre a célra gyártott szart, hogy abba dobják a mérgező papírizéiket..
Nyomokban találtam energiaitalos dobozokat, vizes palackokat, csokipapírt..
A szigetelést lecsiszolták, de nem szóltak, nem látták vagy nem akarták érteni, hogy a teraszon is cuccaink vannak, meg a pihenőágyam párnái; s mire haza értem, minden IS, csupa gyöngy volt.. Éreztem a könnyeket a szemembe gyülekezni, a mellkasomban az elfojtott dühöt ordítani..
Már, nem megyek ki az udvarra, mert nem akarom látni a kupit.., mert ki vagyok agyilag..
Tudom, hogy egyszer vége lesz, de most még nincs és csak az éltet, hogy ha vége.., megyek a Balatonra ..khm.., felejteni. Egyedül.
Nem festetek többször, Anya.. – válaszoltam a még mindig türelmesen várakozó anyámnak.
Nem kérdezte, hogy miért de nyakamra a rozsdás bökőt, hogy nem is akarta tudni..
Talán, félt hallani az igazságot.
Talán, tartott attól ahogyan előadom.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: