Tegnap, azt hittem hiába minden erőfeszítésem, hogy eladjam a kanapénkat; mert a megbeszélt idő után egy órával jöttek a leendő vevők érte…
Miután, részlegesen megőszültem és végre 3 perc fehérzsepis integetés után kacsómba vettem a porszívót; már túl voltam egy idegösszeomláson, de csak egy kisebben mert jól indult a napom.
Ugyanis, reggel azUram azzal fogadott, hogy nyitja a magyar a határt, az osztrák felé; olyan lettem, mint egy 6 éves akit élete első vidámparkos élményét kapja; még jóhogy azonnal kimentem Ausztriába!
Hetekkel ezelőtt regisztráltam, hogy hivatalossá tegyem a kinti vénig munkámat, kaptam az alkalmon, hogy végre kiszabaduljak a béklyók alól, s húzzak, mint a vadlibák itthonról, hátra se nézve, mit vinyákol a gyerek.
Szombaton, azanyámhoz mentünk, mert rendeltem nekijje egy okos tévét, meg hozzá való konzolt is, persze ő fizette; csak a falra való felszerelést, azUram vállalta magára.
Kapuváron, betértünk a szokásos pékségünkbe, a szokásos adag pékárúért.
Vékonka, barnabőrű lány, hatalmas kapa körmökkel a kezén, pakolta volna a cuccost a tatyóba, ha azUram, nem kérte volna őtet, hogy legyen szíves valamit szuszakolni a kis kezeire, aztán imígyen rakni a zsömlét.
Nincs kesztyűm!
Akkor, vegyen fel egy zacskót a kezére és azzal pakoljon!
Nem veszek! Vagy jó lesz így, vagy húzzanak a francba!
AzUram, a maszk alatt ki tudja mit csinált, de a szemei határozottan megnagyobbodtak, majd egy lendületes mozdulattal a csupasz kézzel pakolt zsömlét, a pultra hajította.
Sajnos, nem tudom szó szerint idézni azt a szófosást, amit kapott a meglepődött csaj, de emlékeim szerint szerepelt benne a “főnököd”, a “faszom”, a “tudodkivelbeszélszígy” és a “mégmegbánodeztkiscsillagom” szavak. Egészen, Csornáig remegett az idegtől, amíg én próbáltam ki tudakolni a mobilneten, hogy miként tudnék a “vevőbarát” kislány “érdekében” szólni néhány keresetlen szót a vezetőjénél.
Azanyám, előtt még oda mentünk kettő darab bútorboltba, hogy jól kinézzük magunknak az új kanapét, de az elsőt egészen nyugodtan kihagyhattuk volna…., olybá nem hatott ránk a kínálata…
A másodikban, találtunk egyet ami mondjuk azt, hogy mindkettőnk ízlésének, és pénztárcájának is megfelelt volna, ám kissé meginogtunk a méreteit, és színét illetően…
Az eladó, -gondolom, mert nem sétáltak olyan sokan az áruházban- néhány perc múlva kihívást láthatott bennünk, és oda jött hozzánk, hátha segítségre szorulunk; mondjuk azUram nehezen kelt fel a kiállított bútorról, ahova fektettem, mondván ki kell próbálni, mielőtt még kihányjuk rája azt a sok pénzt, oszt otthon jut eszibe, mégsem kényelmes.
Az eladó Hölgy meglepően kedves és szolgálatkész volt, kis idő elteltével, miután kellően szimpiknek nyilvánított minket; beavatott a titokba, hogy a kinézett, kifetrengett kanapé jövő héttől ponty 50 darab ezressel lesz occsóbb…
Ha, eddig kételyeink lettek volna, nahhh akkor az most huss elszállt és sűrű köszönömök közepette elhúztuk a csíkot.
Aaznyám, már alig várt minket. Szerintem örült, és bevallom az őszintét, jó volt látni, hogy boldog, hogy ott vagyunk és csináljuk az új tévét, a falra.
AzUram, rögtön át is vedlett “játszóruhába”, és elővette a főnökétől kölcsönzött fúrót, amivel a panelt kívánta megbütykölni.
Aszongya:
Pont, 3 órába telt mire felszuszakolta a falra, a konzolt igaz a 4 likból, kettőt rövidebbre fúrt, de már betette a tiplit, ezért nem volt mit tenni; mint a legszebb feleségét (engem) elküldeni a Praktikerbe, 2 centivel rövidebb belevaló csavarért. Mintát vittem.
Az alighajú eladósrác, pókerarccal hallgatta végig a storyt, amit előadtam a hatás fokozása miatt, hogy a házasságom múlik a két szaros csavaron, úgy segítsen nekem.
A srác, komolyan rám nézett és azt mondta:
Hm.
Majd, fogta a centit és intett, kövessem a csavarok birodalmába, ahol egyedül tutkó elvesztem volna.
Alighaj, a falon fityegő 3000 féle csavarcsomagból, 3 nyúlással kiválasztotta a szerinte megfelelőt, és közölte, hogy ha netán nem lenne jó (de, annak kell lennie!!!), akkor szóljak rá, adja a mobilszámát, és már ugrik is a másik termékkel.
Letöröltem, az addigra a pofámba folyó izzadságot, és biztosítottam róla, hogy ilyen kedves, rendes stb… eladóval még nem is találkoztam…
AzUram, mire vissza értem, már a tévé hátuljára szerelte a konzol azon részét, amit kellett, de már póló nélkül volt, kivörösödött képpel, természetesen izzadva mint a lovacska.
A panelban, szinte azonnal leveri a víz, az amúgy is állandó meleggel küzdő testét; s ez most sem volt másként.
Szerelés után, fél óra “betanítás” következett, a minként használjuk a távirányítót és egyebek.
Gyors ebéd belapátolás, pakolás.
Még, megvártuk az izompasit, akit azanyám szerzett az ismerőse konditerméből, hogy segíjjen azUramnak, levinni a feleslegessé vált tv-s szekrényt, amit még a kőkorszakban gyártottak, tehát nem volt könnyű eset.
14.30.kor már a kocsiban ültünk és zúztunk haza fele.., akkor még nem sejtettük, hogy az itthoni konzol feltétele nem lesz ilyen egyszerű…
Két és fél órával, egy beszakadni akaró háttal és két pálinkával később, közös megegyezéssel vissza csomagoltuk a használhatatlan konzolt, s amíg azUram eltakarította a romokat, amit szereléskor együtt hoztunk össze; megrendeltem az új tartót, és vissza küldést kértem a másikra.
Ennél a pontnál jött oda hozzánk a gyerek és átölelte a nyakunkat.
Komolyan mondom, ilyen vicces szülei senkinek sincsen, akiket ismer mint ti. Be se kell kapcsolni tévét, akkor is hülyére röhögöm magam rajtatok.
Hm. Vajon, mit akart ezzel mondani…?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: