…………

Soha nem hitte volna, hogy a kéz ami valaha simogatott.., ilyen fájdalmat bír okozni.

Olyan, kicsire húzta magát össze a sötét, szobának nem nevezhető helyiségben a házban, amit együtt vásároltak; amennyire csak tudta. A helységbe tettek minden kacatot, vagy amit nem használtak, de még meg akartak tartani.

Mondjuk, elbújni szinte lehetetlenség volt az ő állapotában, de megpróbálta.., hátha.

Az ajtó kicsapódott, a magas férfi keze lesújtott, oda, ahová mondta, ahol “nem látszik” majd.

A nő, ahogy elkapta a bántalmazó vérben úszó szemei pillantását, a másodperc töredékére eszébe jutott a találkozásuk, az a bánatos tekintet, ami akkor és ott megfogta.. A sírásra -mert, sírt bizony-, amikor “szörnyű” sorsát ecsetelte neki a férfi, a felesége nemtörődöm viselkedését.

Az ütés, a nyakát érte, aztán a hajába markolva vonszolta ki a tágas konyha-étkezőbe, és mint egy rongyot dobta le a kezéből a nőt.

Az első rúgás, a hátát érte, de még örült is neki, mert már egyre nehezebben védte, a hatalmasra duzzadt hasát, így össze görnyedt, magzatpózba, ahogy ilyenkor szokott és várta a többi ütést..

A férfi, soha nem állt meg egy vagy két csapásnál. Látni akarta, hogy szenved az “alatta” lévő, akit ledöntött az uralkodásával. Módszeresen ütött, de ilyenkor amikor már a földön volt az áldozata, inkább rúgott, ahol ért.

“Dögölj meg a kölyköddel együtt, te rohadt kurva! Ki rugdalom belőled!”

A férfi nyála fröcsögött, de a nőt az foglalkoztatta, hogy ha mégse tudná megvédeni a 39 hetes babát, a hasában a rúgásoktól, vajon megsérül-e. Hogy, eltörheti így a kis kezeit, vagy lábait ez az állat, aki alkohol mámorban rajta veri el az állítólag balul sikerült életét…

Csak a hátát, és a fejét érték csapások… Ott nem látszik.., lüktettek a szavak, és valóban, mert hiába kért segítséget, senki nem hitte el a nőnek, hogy őt, terhesen verik otthon.

Óvatosan állt lábra, nehogy vissza jöjjön “az”, de tudta, vagyis nagy eséllyel sejtette, hogy nem fog; mert ilyenkor mindig a műhelybe megy, ahol a használaton kívüli kályha égésterében rejtett vodkát issza.

Kóválygott a fejét ért csapásoktól, mintha nem is lenne a maga ura.., a lábai alig engedelmeskedtek, de a baba mozgott, és ez jó jel volt.

Nemrég, találta meg, amikor elképzelni se tudta, hogy hová is dughatja az alkoholt, mert amit megtalált, azt azonnal ki is öntötte, de rendszerint ezért is verést kapott.

A férfi, ott ült az udvar közepén, egy széken ami a ház és a műhely között volt. Feje, hátra hanyatlott, s csak amikor a közelébe merészkedett látta, hogy nyitott szájában egy légy teszi fáradhatatlan köreit..

A nőt elkapta az undor.

Jézusom, mit szerettem ezen az emberen én? Emberen? Az, egyáltalán?

De, túl sokat nem akart agyalni ezen, mert most jött el a pillanat, amikor talán megszabadulhat tőle. Még, egy futó pillantást vetett rá, gyors kontroll, hogy valóban annyira van kiütve, hogy nem veszi észre, ha le lép.

Tudta, hova rejtheti a kiskapu kulcsát, így a második lehetőségnél meg is találta azt. Magához vette, a kórházra össze készített cuccait, és kiment a kapun, a kulcsot a hevenyészett postaládába dobta.

A nő, biztos volt benne, hogy elmebetegnek nézik, hogy a főúton, utolsó idős állapotában, sporttáskával a vállán stoppol, de nem érdekelte, csak az, hogy minél messzebb legyen innen.

A rozoga autósnak hálás volt, hogy felvette és egészen a kórházig vitte. Látta, a szeme sarkából a nő, hogy nézi a sofőr.., a kisírt szemét.., a foltokat a karján, amit lássuk be nem takart valami jól a nyári ruha, amit éppen viselt… De, megköszönte a fuvart okosan, udvariasan és megkönnyebbülten ment be a kórházba, hátha itt tartják…, hátha, megszabadul otthonról…