Nekem a Balaton…..

Mikor teszed ki már a gyerekeidet??

Ez a mondat, nem az enyém.., hanem a gyereké, aki hetek óta a vemhes macskánkat buzerálja, hogy szüljön már meg..

Ennek, érdekében, mindent megtett:

A műhelyben, ellenőrizte az ajtón a macska bejáratot, hogy biztos rendben működik-e.., igaz már nem az a kérdés, hogy bent szül-e, hanem hogy egyáltalán befér-e a szerencsétlen pára…

A műanyag fekhelybe, több réteg polár takarót hajtogatott, amit a család szekrényéből csent el..

Bár, két macskánk van (anyja és lánya), 3 tál cucc van oda rakva, mert a terheseknek sokat kell enni, hiába próbáltam elmagyarázni, hogy a környék összes rosszhírű dögje, (köztük, az apajelölt is) ide jár zabálni, mert nálunk nem csak a koszt jó, hanem a mennyiség sem elhanyagolható…

Jut eszembe.., dögök.

A hétvégén sikeresen elpasszíntottam az osztály teknőseit, az egyetlen jelentkező anyukának, aki a szülői messengeren tett felhívásomra reagált..

Amióta, kiírtam oda, hogy elmegyünk ebből az iskolából, azóta 2 darab szülő kérdezte meg telefonon, hogy mi a baj; mindenki más lapít, mint összeszedetlen kutyaszar a fűben, megerősítvén, hogy marhára nem fogunk innen hiányozni.

Még, ezen a napon megtartottuk, nálunk a kerítésparty “vissza vágóját”, de már nálunk, az első teraszon, ahova menekítettem a hátsó, elnem készült teraszra való bútorokat.

Még, a találkozó előtt, a 11évesem többször is figyelmeztetett, hogy együnk valamit az apával, mert ő aztán, nem fog minket támogatni, ha véletlen sikerülne megismételni az akkori bulit… Így, szót fogadva a gyereknek, a konyhában rágcsáltunk el azUrammal közösen egy sajtos rudat, amit a helyi Príma-ban, egy figyelmetlen vásárló elől nyúlt le, utolsó darabként. Farkastörvények uralkodnak mindenhol…

Jókedvem, tetőfokára hágott, még előző este, mert az összes, netre feltett használaton kívüli műanyag és más milyen virágcserepemet, egy pápai férfi egyben elvitte, rá tukmálva még az évek óta ott porosodó fel nem használt kerítés vasakat is.., összesen 15ezerért. Amit azUram, alig akart elhinni, hogy ezeket a szarokat is eladtam, ami szerinte a kurjongatós, kisebbségi népcsoportot se érdekelte volna ingyen, nemhogy pénzért…

A “visszavágón”, nagyon figyeltem, hogy több ásványvizet igyak, mint pezsgőt, ennek érdekében, már előre letisztáztam azUrammal, hogy jó vendéglátóhoz híven inkább a nachbarinomnak töltögessen mint nekem.

Hála, az oda figyelésnek semmi bajom nem lett, de sikerült a keskeny teraszon, a székem a kelleténél hátrább tolni, így azonnal be tudtam mutatni, egy hátra szaltót, székkel együtt, amit a fasza pormentes kavicsokon fejeztem be..

Kínomban, csak röhögni tudtam idétlenül, s amit legjobban sajnáltam azok az általam agyon lapított növények voltak, meg a hátamon a tetkóért aggódtam, hevesen…

A szomszédék távozása után, azUram megjegyezte, hogy hihetetlen, hogy alkoholos befolyásoltság nélkül is fel tudom pörgetni a bulit, de így szeret, ilyen hülyén…

 A szembe szomszédék közösségi oldalára kitett fotók voltak az utolsó csepp a poharamban.., mert ekkor éreztem azt, hogy a bánatos huha anyja akar itthon rohadni egész hétnek a végéjén, amikor egész hétnek a köztiben, itthon vagyok, ugye…

A film alatt, amit szerelmesen hármasban a hitvesi ágyban, néztünk, köztünk a mesterségesen generált 11éves “fogamzásgátlóval” magamból kikelve, bömbölve vázoltam le, hogy szellemileg leépültem, és ki akarok mozdulni, menni a tökömtudjahová, csak ne itthon legyek!

A családom, csak pislogott.., kicsit mintha jobban egymáshoz húzódtak volna, de cselekedni egyikük sem mert, csak lestek egymásra, mint akiknek fogalmuk sincs, mi a teendő ebben a helyzetben.. Az orromat fújtam, a 7. papírzsepit elkótyavetyélve, mikor elhagyták a hálót, és haditanácsot tartottak, az első teraszon, hogy ne halljam, gondolom.., és fülig érő vigyorral tértek vissza egy-egy tölcséres jeges desszertet szorongatva..

Úgy, adták elő, hogy vasárnap megyünk a Balatonra, mintha ez csak és kizárólag miattam és nekem van; de azt hiszik nem látok által a szitán, és nem tudom, hogy csak tüzet akarnak oltani, mert a Balcsi nekik is jól jön, az otthoni seggvakerászás helyett!

Azért, még “hagyták”, hogy kora reggel megfőzzem a húslevest (az, kell.., mégha hétfőn is eszik!!), a fasírozottat, főtt krumplival meg a tiramisuval, amit akkor készítettem életemben először..

S, hogy nehogy unatkozzanak, amíg főzöcskézek, különböző prioritású utasításokat bombáztam a heverészni akaró családomat.

A jó idő, elvette minden maradék eszemet, így úgy döntöttem … egyedül, hogy Szigligetre megyünk elsőként, Oszi bácsihoz, harcsát tömni a számba, zsíros kézzel, mellőzve minden kulturáltságot, és nőies bájt, átadva magam az ízek forradalmának:)

Jókor voltunk jó helyen, mert Oszi bácsi halai kulináris élvezet,  s bár láthatóan megnövelték a terasz kapacitását, nekünk még pont volt asztal, ám az utánunk érkezők, már csak leshették mikor fejezzük be a lakmározást.. A gyerek, nem kért semmit, pedig semmisejó kölköknek is volt kínálat, azért, amikor elhozta azUram a tálcán a nyálcsorgatóra sült halat, mégiscsak “megkóstolta” , mondanom se kell, hogy alig jutott nekünk, a kétszemélyes nagyságú harcsából, a koviubiból (ami, fúj…), és a hasábkrumpliból, amit  mégiscsak megkívánt…

Öröm, az ürömben a cupákos kezünket látván, hogy elhoztam otthonról azt a sok “felesleges táskatölteléket”, így került elő nedves törlőkendő, amely használata után, már engedélyezte azUram, hogy beüljünk az autójába; bár, pottyantottam volna rá ha mégsem, mert elmentem volna stoppal is bárhová, annyian voltak addigra a halsütöde előtt.

Badacsony.

 Soha nem voltam még itt, így egy társaitól szellemileg,  lényegesen lemaradt óvodás szintjén bámultam a mólót, a rozsdás vontatóhajót simogattam és szelfibottal, fotókat készítettem; de mindegy is lett volna hol vagyok, annyira elvarázsolódtam…

A gyerek, 250 forintért pössentett, én nem mert sokkaltam az összeget, inkább az út mentén, a susnyásban guggoltam le, mikor kifelé jöttünk Megyerről, amit muss volt megnézni, azUram miatt, hogy nosztalgiázzon, az évekkel ezelőtt itt tartott Rock fesztivál miatt.

Még, a bogarak se járnak erre!- biztatott, a 9 lelket számláló falutól 500méterre, mire nagy nehezen rá szántam magam, a pisilésre; ám, remélem azt azért minden Olvasóm ollózza, hogy pont és akkor jött arra két autó, egy menetrendszerinti busz, és egy 6fős sétáló társaság; mikor már befejeztem az “öntözést”….

A mólón, keservesen bevasalt családi fotókkal át sétáltunk az üzletsorra, ahol természetesen azUram már járt, így idegenvezetőt se kellett keresni, értesültem mindenről, hogy uszkve 25 évvel ezelőtt mi hol volt, most meg nem van ott..

11 motorból álló sort leltem, ezért egy ezressel lefizettem a gyerekem, hogy pár percig nyugodtan ihattam a gyönyörűséges vasparipák látványát, fémes csillogásukat.

Csak az elsuhanó felhőket láttam haza felé..

Meg az életemet leperegni, mert azUram nem hagyhatta, hogy “tötyörögjenek” meg “szarozzanak” előtte, a “pipogya balfaszokat” akik nem mertek megelőzni néhány még “pöcsöllő”-t, meg ki nem állhatta…

Akkor, kezdett el hangosan nyeríteni a 11 évesünk hátul, amikor az anyósülésen vészfékezést akartam eszközölni, mert láttam, hogy a Férjem ezerrel halad az előttünk haladó felé. A párom rám nézett és fejhangon próbált kiokosítani, hogy ott ahol én utazok, nincs fék, sőt semmise ami őt megállíthatná! Különben meg jobban és biztonságosabban vezet, mint bárki más, mit kell szétrúgnom az autóját…

Szerintem, a nyulak is hallották a szócsatát a kietlen pusztán, mert behúzták a nyakukat, s esküszöm, pofájuk azt sugallta: sajnálnak…

A gyerek még mindig vihogott.., rajtunk.. a szülein és sírva közölte velünk, hogy ilyen felmenői mint neki, senkinek sincsenek kerek e világban.

A Balatonra vágyom…

Vissza.., egyedül..

Egy pedikűrösre.., egy szemöldök szedésre..

Egy hajmosásra, vágással együtt, néhány megértő szóra Böbitől…

Gyomorgörcsöm van, de nem azUramtól.., ahhh az elszáll, mert már 3 perc múlva csókolgatta a kezem, ha nem a sebváltót fogdosta…

A holnapi hétfőtől.., a digitális vékony fosástól…, a megbeszéletlen dolgoktól és annak vissza fordíthatatlan következményeitől…