Dagadt vagyok..
Inkább, faros, mint begyes.., s olyan körte típus. Na, nem annyira csak valahogy úgy, hogy azt érezzem: dagadt vagyok.. Bár, ez mind relatív, mert biztos van olyan aki az egész cipő gyűjteményét át adná a 165cm-es magasságomhoz járó, 63kg-ért, de valószínűleg 51kg-os celeb maca hányni tudna tőlem, meg a röcögő párnáimtól.
Szemnedv által áztatva, fogadtam azUramat, aki heveny ülőgumó fájdalmát félretéve érdeklődött, hogy mámegenmiarosseben tudok vinyítani.
Elmondtam.
Ehh, hülye vagy!
Nem részletezte. Pedig, egy éppen klimaxszal hadakozó nőnek, jó lett volna ha kifejti de nem tette, hogy a ragya ütné ki az orra hegyit!
Nyilván, nem fakadok ki, ha hajnali 6.37kor pisilve, nem kérdeztem volna már a pókot, a fürdőajtó mögött; ám rám sem hederített, építette tovább a saját kis hálózatát, ezért a csempét kezdtem el számolni alulról felfelé, majd vissza; de, ez sem segített..
Nem vagyok egy Grécsi, semmi közöm hozzá. Nem kutatok szó fordulatokat és szavak jelentését; mégis van úgy, hogy bele fut az ember egy-egy érdekességbe. Erre, figyeltem fel mikor a frissen mosott ruhákat teregettem az első teraszunkra, ami az utca frontra tárul. Igen, van hátsó teraszunk is, jaa ekkora a gazdagság nálunk; de aztat tavaly óta csinálja a szakgárda, mert későn értek ide évvégén, aminek az lett a következménye, hogy a fuga egy okádék lett benne, és most ki kell szedni, és újat bele varázsolni. Sírni tudnék, ha rá gondolok, hogy már ott kéne fetrengenem a kész terasszén, és meztelen napfürdeni.. ahhh, de ezt dobta gép, ezzel kezdünk valamit.
Vissza térve az elülső teraszra meg a teregetésre, és leginkább Grécsire; nem tudtam meg nem hallani a sohaelnemkészülő háznál folyó “beszélgetéseket”.
Történt, ugyanis, hogy jó nagy teherautóval jöttek a derék legények, s a kocsiról szedték lefele az anyagot. Gondolom én, hogy hallja az egész utca, hogy meggyüttek üvöltve értekeztek egymással.
“A jó kurva anyját bassza meg az egészet, mindjárt itt hagyom a picsába. Baszd meg,még azt is földhöz baszom!”
Nos, ha elemezni kéne azt mondanám, hogy a mondat szó elemeit nézve igencsak találékony és változatos beszéd készségre utal a fentebb, szószerint említett mondat. Amíg, nálunk a “francba”, a “rossebb” és erős, negatív érzelmek esetén az “apád valagát” jelzők szállingóznak; addig itt, az eltelt két órában, ezek és ehhez hasonlatos, tájegységre vonatkozólag behatározatlan szavak és szókapcsolatok hangzottak el.
A “faszom bele verem a szádba”-nál kukkantott ki a 11évesem a hátam mögül, és kérdezte, hallom-e mit kiabálnak a bácsik.
Mondtam, hogy hallom, igen és ha szeretne ízes, magyar, soha nem hallott kommunikálást tanulni; nos, akkor hozzon magának egy puha, meleg takarót oszt “igya” a szavait a “bácsiknak”, a kanapén hemperegve. A gyerekem érdekesen nézett rám, kb., úgy mint amikor legutóbb szabályosan ölre mentem a befőttesüveg kupakjával, és a végin már az asztal alatt birkóztam azzal. Megcsóválta a fejét rosszallón, és közölte, hogy nem kíváncsi az Új szavakra, mert azok csúnyát jelentenek.. Okos gyerek.
A nap fénypontja, az ének házi megérkezése… Igen, az. Felülmúlta, a torna Tannéni “Bosszúállós” videója, amiben pókembernek, vasembernek, thorok és egyéb bosszúállós figurák késztették a kölköket, hogy csinálják azt amit ők. A feladat az volt, hogy feketébe kellet öltözni, és kesztyűt húzni, majd ugrabugrálni a videóra, majd ezután “jelentést” írni e-mailban a tannéninek, hogy milyen érzés volt idiótának lenni, és mennyire fáradt el.
Jó, jó, tudom erre vagytok kíváncsiak, hát másolom az ének házit, digitális oktatáson keresztül:
Április 21.
Sziasztok!
(A házit az üzenetekhez is feltettem, csatoltam egy dokumentumot, talán ott jobban olvasható!)
Remélem, hogy kipihentétek magatokat a szünetben és újult erővel állunk neki a következő pár hétnek. Nagyon rosszul esik kimondanom, de nekem úgy tűnik, hogy ebben az évben már nem találkozunk. Ezt nagyon sajnálom, mert hiányoztok nekem.
Hiányzik a jó éneklő kedvetek. Ezért is gondoltam úgy, hogy a sok zenetörténet után egy kicsit váltunk.
A mai órán ismételni fogjuk az abc-s hangokat és az eddig tanult hangközöket.
Megyen már a hajnalcsillag lefelé: https://www.youtube.com/watch?v=fXjM4_K-XbY
Este van már csillag van az égen: https://www.youtube.com/watch?v=JHKIgratD_4
Által mennék én a Tiszán: https://www.youtube.com/watch?v=TXpk64mZ3pE&list=RDTXpk64mZ3pE&start_radio=1&t=14
Alcím, a sor elejére: Abc-s hangok ismétlése (füzet)
Ismételjük át, amit abc hangok sorrendjéről és helyéről tanultunk!
Tudjátok, hogy a vonalrendszerben minden hangnak pontos helye van. Az első pótvonalról kezdjük és annak a neve C.
Az ujjaitokon mutatva a helyeiket, mondjátok végig a nevüket: C,D,E,F,G,A,H,C Ugye emlékeztek még?! Vissza is!!!!!
…………………………………………………………………………………………………….!
Kérlek, hogy másoljátok az alábbi hangpárokat a füzetbe, és írjátok mellé, hogy milyen hangköz. Jel + kiírás!
pl. m-l = T4 (tiszta kvárt) stb.
d –sz= m – m’=
sz – d’= m – l =
r – l = r – m=
sz – l = m – f=
t –d’= sz – sz=
Összegezve a feladatok:
Befejezésül küldöm az eddigi feladatok megoldásait! Kérlek, hogy javítsátok, vagy ezt mentsétek el, mert még szükség lesz rá!
Az Európai Unio Himnusza
Tinódi feldolgozása
További jó munkát és várom feladataitokat!
Vigyázzatok magatokra, de közben élvezzétek a tavasz gyönyörűségeit!
A háziban, a sok kis pontocska helyén egy végtelenített, bemásolhatatlan link következett, aminél a gyerek ríva fakadt, és közölte, hogy inkább bukjon meg, mint, hogy ezt megcsinálja, főleg úgy, hogy fogalma sincs mit takar a hosszú sor… Semmi baj, szóltam írj neki messengeren, és kérd, hogy segítsen.
Nem segített. Azzal, magyarázta tannéni, hogy van aki megértette… A szülői csoportban, és néhány anyukával egyeztetve tudtam meg, hogy a 3-as volt a legjobb jegy, amit az említett tanerő adott az osztályban, és amúgy nem vagyok a mindenáron viharok kavarója, de azt hiszem kezd tele lenni a fosra se való tantárgy túltolása, főleg digitális oktatásban! Egyenlőre, az ofőnket cseszegetem, hogy tudjon róla, mert még az őskorban jelezte, hogy tudni akar mindenről, mielőtt igazgatónéninek búgúnk; és én ezt be is tartom.
Mivel, nem szeretnék agyérgörcsben megdögleni, ezért úgy döntöttem, hogy keresek valami okos embert, aki ért az illen irka-firkákhoz, mint amilyenek gyártok, aztán jól kiadatom könyvben az egész karanténos-vírusos-digitális oktatással leöntött életemet, másoknak, had röhögjenek, sírjanak vagy röhögve-sírjanak, esetleg megbotránkozva csóválják a fejüket, hogy milyen elb..tt szülő is vagyok én.
Délután, még az utolsó két, na jó 3 zsák kannavirág gumómat osztogattam a jelentkező szülőtársaknak, és szemléltettem a kapunk előtt, az utcán, a járdán a pókemberes tornagyakorlatot, mert a melóból haza eső anyukának még fingja se volt erről.
A szembe szomszéd szájából kiesett a cigi, engem látván de intettem neki, hogy nem kell hívni a nénúsautót, mert tökre jól érzem magam, ez csak egy házi a gyereknek.
Nem hiszem, hogy elhitte; mindenesetre legyintett és a mellette lévő pasi fülébe súgott valamit.
Jó, belátom, hogy a földigérő 4 számmal nagyobb kertészgatyában, meg a fejtetőre össze kötött hajammal, nem voltam egy normális anya benyomását keltő nőszemély, de voltam már kínosabb helyzetben is.
Nesbo-t kezdtem olvasni, a Vörösbegy-et Az ember, akit Ovénak hívtak után. Kell, egy kis levezetés, amíg a mostanra lenyugodott gyerekem kint a kutyáknak meséli el a nap viszontagságait, csak remélem, hogy nem említi, hogy mennyire nem vagyok anyának való….
A krimi az jó. Nesbo meg főleg. A Kés-t alig tudtam letenni, így azt tanácsolom, hogy olvassa mindenki, aki szereti a könyveket, meg még ideje is marad. Szerintem, megoldható bármely háztartásban, csak keresni kell egy megfelelő helyet, egy zugot, egy zárható ajtót…vagy autót, ahol megbújhatunk: mi.., és a könyv…