a Patás nem ment messzire…….

Nem győzöm mondani azUramnak, hogy milyen marha jó ötletem vót, hogy ezt a nyomtatót megvettük. Igaz, kissé döcögősen indult a beüzemelése, mivel a “okoseszközeink” karbantartója éppen, nem ért rá, de időt szakított ránk a lányom, aki a távolról úgy cuppant a gépünkre, mint hal a csalira, a NaaagyHooohooo horgászban… Így se nagyon ment simán, mert sokáig tartott amíg megértettem, hogy a patrontól, hogyan távolítom el a védőszivacsot…

Gőzerővel jött a nyomtatott anyag, és mint mindig, most is matektannéni lett a befutó, aki elsőként lökte a világhálóra, az aznapi “áldást”, közvetlen utána, alig lemaradva ofőnk következett. Matektannéni, gyanítom egészen kevés alvásidőt vesz igénybe, mondjuk kicsit se csodálkoznék rajta, mert 4 kicsi csemete serte-pertél otthon, és gondolom ilyentájt még alvás van nekik ezért a korai lecke…, nekünk…

Asszongya:

Töri, irodalom kis videó, olvasnivaló, hivatkozás és egyéb nyalánkságok.

Matek, tizedes..nnnnaaa, nem, meg a többiek, de a törtek igen, meg némi megoldásra váró képlet.

Két lap, kivétele között gondoltam egyet, és felhívtam azanyámat… Kérdésemre, hogy hogy van s mit csinál, egy halál hörgés volt a válasz, de már megszoktam, hogy gyakorlatilag minden egyes beszélgetésünk úgy kezdődik, utálattal, mintha rá se nyitnám az ajtót; most persze képletesen, mert nem lehet..

A 3. mondatnál, se volt képes vissza venni a tüskéiből, ezért kissé felemelt hangon kérdeztem, hogy mi a rossebb van vele, miért kell ellenségnek tekinteni, mert fel mertem hívni őt. Nem részletezném.., a lényeg az, azanyám azt hiszi, a halálára várok, meg az utána járó örökségre, ezért kérdezem jól van-e. Persze, hogy megint szanaszét gurult minden pirulám.., és már én se néztem se gyereket, se Istent;jegyzem meg itt rohant fel a lányom a szobájába, és kezdte bömböltetni a zenét.

Csak, körülbelüli időt tudok, hogy 20 percig tarthatott ez az egész adok-kapok, mert aztán azanyám bőgni kezdett, hogy igazából csak olyan egyedül van azé járkál el otthonról annyiszor, meg mert nem tud mindent egyszerre haza vinni.

Még, mindíg nem értettem, vajon mi a retkes nyavalyáért rám kell ezt az egészet kivetíteni, de megegyeztem vele, hogy szépen, higgadtan leírkálja nekem, a vadiúj mobilján, a messengerbe, hogy mit nem tud haza vinni, aztán belé helyezem magam az alig használt autómba, és elviszem neki; bepakolom a pincébe, van hozzá kulcsom, és még találkoznunk se kell, a fertőzés minden lehetőségét kizárva is. Hangnem váltás, hálálkodás, magyarázkodás… A mai nap, még 4x hívott, hogy izé meg bocsi, és 6x irt rám, hogy még ez meg az kéne… Ki vagyok, mint a ló pedig még csak 9 óra múlt.

Egy héten 1x menek , a szomszéd város pékségébe betárazni, mivel a miénk, itt közel megszűnt létezni, egy NAV-os bezárás miatt, meg aztán a koszovói péklegények haza mentek, így ha újra nyit se nem menek oda.

Az üzletben egyedül voltam, maszkban, meg kesztyűben, ahogy a lány is pult másik felén, amit egy ideiglenes jelleggel felállított plexi védett. Elsoroltam, mit is szeretnék, amikor a lány megszólított, hogy honnan van a maszkom, mert ő csak egyet kapott, és ugye ez 1x használatos. A Piroshoz készültem még pont, aki maszkot varr a járvány miatt, hát ígértem neki, hátha sikerül még a kért számot megtoldani egyel. Hálálkodott, ezerrel de nyugira intettem, buktával a napot..

A fertődi CBA kínálata, rendkívül satnya volt, talán még a hétfői Spar-nál is, és egy darab húst se kaptam, amiből a családnak beígért gulyást megcsinázhattam vóna.. Kénytelen lettem, bár nem szívesen, bemenni a helyi kispiszkosba, a helyi henteshez. Választék itt se nagy, de a hús, ami nekem kellett meg volt. 4 féle terméket vettem nála, 5 félét fizettem…

Szóvá, tettem.., de nagyon nem arattam sikert, mert hangos gágogásra zendített, hogy ő is csak ember, hibázhat.., de a szemében csalódottság lakozott, hogy nem sikerült általbasznia…

Úgy, egy órát voltam el itthonról, vagy kicsivel többet, mégis mire haza értem, a gyerekem még SEMMIT se nem csinát a kemény munkával kinyomtatott feladatokkal..

Hadovált, valami rakodásról a szobájában, meg valamiről amit nem talált.., de ez nekem lássuk be, naaagyon kevés vót. Az emeletről szórtam le a cuccait, amit “elrakodott”, de időközben előmásztak, ezáltal heles kis kupac termelődött a lépcső alján. Újra kilátásba helyeztem minden megszorító intézkedést, és, hogy ne higgye, hogy a levegőbe beszélek, ezért megfenyegettem. mindent elmondok az apjának is…

Ki dühöngvén magam főzni kezdtem, közben szorgalmasan mormoltam a relax szavakat, amit heves szívdobogásom miatt tettem.

Már, majdnem kész voltam, amikor valami olvasónaplót kért ofőnk. Határozottan emlékeztünk, most mindketten a gyerekkel helyesen, hogy már év elején leadtuk, de a tanerő nem találja, és csak reménykedni tudunk, hogy a suliban meg lesz… Ha, nem jöhet a karó, mert saját hatáskörömben úgy döntöttem, hogy biztosan nem fogom újra iratni, mert agyilag így is mindketten zoknik vagyunk, büdös zoknik….

Az egyik tannéni, az oldalára némi szemrehányó bejegyzést tett, arra vonatkozóan, hogy mi szülők milyen kifogásokkal, vagy “hülyeségekkel” jövünk a digitális oktatással kapcsolatban. Próbáltam, viccesre venni a figurát és szintén viccesen javasoltam neki az ebből eredő poénok könyve szedését, de nem reagált rá, ezért -gondolom- engem is a hülyék táborához sorolt….

4. napja próbálok, úgy kb ebéd tájékán pihenni, ami azt jelentené, hogy becsukom a szemem,s mondjuk úgy fél órát és pihenek.. De, ez itt nálunk kivitelezhetetlen, mert a szembe szomszédnál nonstop autótunningolás zajlik, így csukott nyílászárónál se lehetséges a relax.

Nincs más hátra, mint előre, nem húzhatom tovább a vasalást. Felbattyogtam az emeletre, és a lakatlan szobában állítottam fel a munkahelyem.

Az ágyon, némán és kitartóan vártak a könyvek, melyeket a kinti, már eladott könyvespolcról szedtem le, annak reményében, hogy új polcra tehetem őket, de ez nem sikerült, mert jött a “helyzet”, az asztalos leállt a melóval, azUram kórházba, majd dógoznyi ment; én, meg ehhez kevés vagyok, hogy tiplivel polcot tegyek fel a falra. nnna.

Közép délután (4 óra után), szegény párom hívott, ismét telefonos segítséget kérve a bevásárláshoz, amin már mindegyikünk sírva röhög, hogy ő kint a bót közepén áll, én meg itthon a nappaliban, és az üzlet koordinátái (melyik városban van és melyik bolt) megadása után, azonnal elnavigálom, hogy hol a betét vagy a soya tej… sajna, muszáj, mert az itthoni választék, nem beszélve a minőségről, meg az árról katasztrofális meg aztán szerencsénk van, hogy megtehetjük. A megvásárolni kívánt termékek kiválasztása így nem egyszerű, ezért különböző jelzők csúsznak ki azUram száján:

-mi németül az élesztő? És, mi a francnak kell abból?

-betét?? most, teljesen hülye vagy?? ezzel menjek a pénztárhoz?

-miért nem jó a rizs tej? és miért kell nekem most akciós matricát vadászni?

-még a Billába is, nemá…

-ezt tényleg csak a Lidl-ben van?

-mi az hogy kérdezzem meg.., nem is tudok németül..

-biztos, abban a sorban van?, itt wc papírok vannak..

-nem mindegy milyen színű a tejföl?

De, én türelmes vagyok.. A raktárkészletem múlik rajta, minden egyes szavamon.., mert ha kiakasztom azUramat.., lőttek a bevásárlásnak és ezáltal lőttek nekem is…

Este van, este ki…, ki… “nyugalomban”,

mert én má megint bárányokat számolok szorgalmasan…