Ha, azt gondolod, hogy kizárólag táska imádó vagyok akkor nagyot tévedsz.. Nő, vagyok és szerintem titkon tudod Te is, hogy aki a táskákat szereti az a cipőket is. Ugye, dereng…
Kis faluban, hatalmas cipőbolt. Imádom, és amióta tudok róla NINCS olyan alkalom amikor ne vennék ott magamnak cipőt, amikor arra járok. Már az Uram, sem gátol jó? Legutóbb, Ő maga hozott ide be és vett nekem cipőt! Ilyenkor, mindig a Kánaánban érzem magam és csukott szemmel is megtalálom a megfelelő márkákat s persze méreteket. Arról nem is beszélve, hogy ebben a Cipőországban nekem még külön is kedveztek mert van egy olyan része az üzletnek, ahol kizárólag az ilyen piciny lábú nőknek vannak csodaszép cipők, 37-es méretben!
Kis faluban, nagy cipőbolt egy évben kétszer, tavasszal és ősszel kiposztolja, és közhírré teszi, hogy az addig el nem adott vagy épp a divatból kimenő topánokat; kedvezménnyel vagy egységes 1000, 2000 vagy 3000 forintos egységáron adja mindenkinek aki oda látogat.
Szerinted, ott voltam?? Naná, Kicsinyem, naná!
Az Anyukám is nő és cipőrajongó, na meg a legkisebb lányom is. Így, csak olyan csajosan -az Uram nélkül- kocsiba ültünk és irány Cipőfalva!
Mire oda értünk már fullon volt a parkoló. De, én nem vagyok ám kispályás! Kis mosoly, kis „játszomahülyenőt”, egy kis „Uram? Itt jó helyen parkolok?”-minimális szomorú tekintet és máris pihenőm a kisautóm. Igen!
Hárman, három felé mentünk alig bírtuk kapkodni a fejünket a sok cipő láttán.
Először az Anyu kapott ki magának egy tiszta bőr cipőt, 3000.-ért. Leült egy közeli puffra és már próbálta is zsákmányt. Mivel, nekem kis lábam van én elsősorban a méreteket néztem, aztán a márkát és utoljára vettem kezembe a cipőket. Próbáltam, tüzetesen megnézni mindent de előttem egy gazella, vagy inkább Gizella ugra-bugrált és kapkodta a cipőket a polcról le, majd a lábára fel.
Gizella, -nevezzük így a lányt, amolyan tökéletes testű, hosszú, lobogó hajú lány.
Ekkor vettem észre a 36.-os számot a dobozon, ott az alsó polcon. Gizella, gazella ugrással termett ott és a másodpercek tört része alatt kapta ki a áhított cipőt a polcról, és egy „Hopp, ez meg Tamaris!” felkiáltással tova libbent a pénztárhoz, majd kecses mozdulattal elrejtette a dobozt a pult mögött.
Ott és akkor esett le a tantusz, hogy Gizella egy eladó volt; ami azért is vált biztossá mert az addig csöndben próbálgató Anyámhoz suhant és elvette tőle a cipőt, és a kollégájához vitte, hogy felmenőm fizethessen.
Arcomra ekkor ült ki az a bizonyos Döbbenet és hevesen lóbálni kezdte a lábát a rohadék!
Igen, akkor és ott esett le, hogy Gizella „csak” egy eladó, és előlem csaklizta el a Tamarist, azt a cipőt amiért ölni tudtam volna, vagy legalábbis, nagyon sok mindent megtenni, hogy az enyém legyen.
Falfehér lettem, de tartottam magam. Anyám, aggódva pillogott felém, erősen szorongatva a valódi bőr körömcipőjét; de most csak az a Tamaris járt az eszemben.. és Gizella..
Próbáltam, elterelni a figyelmem, de nem hagyott nyugodni a kereskedő vér, ami még most bennem bugyogott..
Eszembe jutottak az akciók, amiket meghirdettek és a raktárban való osztozkodás; de emlékszem arra is, hogy a vásárlók boldogan vitték el azt a terméket amiket én számláztam le, de nekem, aki eladta nem jutott..
és, megint Gizella…
Vezetőt kerestem. Jaj, nem voltam bunkó figyelj kicsit! Csak, szép halkan és csendben kifejtettem azt, hogy szerintem, ha valaki eladó akkor ne előttem, a vevő előtt kapkodja ki a cipőt a polcról, hiszen nyitás előtt van rá ideje és helyzete is, hogy megtegye; még előttem. Mert, ha nem látom a polcon nem fáj a szívem érte. Ugye?
Persze, tudom, hogy itt farkas törvények uralkodnak, hiszen tavaly ősszel én is közel harcot vívtam egy cipőért egy vevővel, de a Ő egy VEVŐ volt; és most is szívesen mentem volna ölre vele, mint Gizellával!
A vezetőnő, csak nézett a nagy barna szemeivel, kezeit tördelte és sűrűn kérte a bocsánatot. Aztán, elhallgattam. Ő is. Néhány pillanatig csak néztük egymást, aztán a Hölgy azt mondta itt várjam meg.
Pár perc múlva jött vissza és azt mondta:
„Nem akarjuk, hogy rossz szájízzel menjen el tőlünk. Kérem, jöjjön és próbálja meg azt a Tamaris cipőt amit a kolléganőnk elrakott és ha tetszik Önnek elviheti.”
Gyors próba, boldogság, hogy jó is csinos is. Fizetés, majd Gizella gyilkos pillantásai kíséretében, távozás a színhelyről.
Nem érzem, hogy bunkó lettem volna. Egy vásárlóval szemben elkönyveltem volna, hogy lassú voltam, Ő nyert. De, tudom, és érzem, hogy Te is tudod mitől kattant be az agyam.. és, ez nem arról szólt, hogy ölni kell egy Tamarisért, ez nem az a helyzet volt…
Ja, nem csak ezt a Tamarist zsákmányoltam, lett egy S.Oliver-m is….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: